Érdekes olvasni, amikor magyar íróknak úgy érvelnek a szerzői kiadás mellett, hogy azért éri meg belevágni, mert az amerikai szerzőnek is bejött. Hisz E. L. James is így kezdte, és ma már milliárdos, és rajta kívül is még van számos író, aki csak feltöltötte a regényét az Amazonra, és nemzetközi bestseller lett belőle.
Ezeket az egyedi eseteket általános bizonyítékként használják arra, hogy a szerzői kiadásos rendszer valóban működik, ahogy külföldön, úgy Magyarországon is.
Ha van pár szerző, aki hagyományos kiadási utat megkerülve lett sikeres, ez azt jelenti, hogy mindenkinek megvan az esélye erre, nincs is értelme a hagyományos kiadóknál kopogtatni. Ők még J. K. Rowlingot is elutasították, így a sokszorosan visszautasított kéziratok is valójában csiszolatlan gyémántok, amiknek mind megvan az esélye, hogy magánkiadásban bestsellerré váljanak (azzal az apró részlettel ne foglalkozzunk, hogy Rowling eleve rosszul pályázott).
A külföldi szerzői kiadásos rendszert egyébként bizonyos esetekben jó lehetőségnek látom, én is olvastam több olyan „kiadó nélküli” regényt angolul, amit remeknek tartottam, még a nagy kiadók bestsellereivel összemérve is. Arról ma már nem is érdemes vitatkozni, hogy self-published szerzők lehetnek-e jók, vagy érhetnek-e el sikereket.
Viszont egy-egy ilyen sikertörténetre jut több ezer író, aki szinte semmit nem keresett a könyvével. Éppen azért érdekesek a szerzői kiadásos bestsellerek, mert még ritkák, csak azt bizonyítják, hogy ez az álom elérhető, nem azt, hogy bárki el is tudja érni.
De nem is itt bukik meg elsősorban az érvelés, hanem amikor a magyar magánkiadók és a szerzői kiadós platformok arról akarják meggyőzni az írókat, hogy ami működik az amerikai könyvpiacon, az itthon is ugyanúgy működne. Hogy ha a külföldi self-published szerzők pénzt tudnak keresni, akkor te is meggazdagodhatsz, ha Amerikában a nagy kiadók leszerződnek az Amazonon közzétett regényekre, akkor egy nagy magyar kiadó a te magánkiadásban megjelent regényedet is át fogja venni.
Az amerikai és a magyar könyvpiac nagyon máshogy működik, és az amerikai és a magyar olvasók is máshogy működnek. De erről nem beszélnek, ahogy nem beszélnek arról sem, hogy mik azok a körülmények, amelyek miatt egy amerikai self-published szerző sikeressé válhat. Azért nem, mert akkor rögtön kiderülne, hogy ezek a lehetőségek egy magyar szerzőnek, aki magyarul publikál, egyszerűen nem állnak rendelkezésére.
Self-publising, szerzői kiadás, magánkiadás – mi micsoda?
Hogy értelmezni tudjuk, hogy kit neveznek külföldön „self-published” szerzőnek, azzal kell tisztában lenni, hogy mit is jelent egyáltalán ez a fogalom. A „self-publishing”-et sokszor simán magánkiadásnak vagy szerzői kiadásnak fordítják, ami itthon mást takar.
Amerikában a „self-published” általában tényleg azt jelenti, hogy nagyrészt vagy teljes egészében a szerző felel a könyvért, annak kiadásáért, kinézetéért, marketingjéért. Lehet, hogy ő csinál mindent, ő szerkeszti, tördeli, konvertálja, ő készíti a borítót, ő viszi egyedül a marketinget, és végül felrakja egy nagy platformra, mint az Amazon. Ha mindent ő intéz, az ugye nem jelent plusz költséget, de ha nem szakértője minden területnek, akkor kétséges lesz az elkészült termék minősége.
A másik út, hogy a szerző megkeres szabadúszó profi szakembereket, és rájuk bíz részfeladatokat. Például ő kér fel egy profi szerkesztőt, akinek a munkájáról jókat hallott, kiválaszt egy grafikust, és megkéri, hogy tervezzen neki borítót. Itt ő a megrendelő, és az általa felkért szakemberek neki felelnek.
Magyarországon a magánkiadáson általában azt értik, hogy a szerző felkeres egy magánkiadót, és neki fizet a megjelenésért, és egy bizonyos összegért kap egy szolgáltatáscsomagot. Ebben a csomagban benne van mondjuk a szerkesztés (ami a gyakorlatban inkább egy felületes korrektúra szokott lenni), tördelés (gyakran gépi), borító, x darab igényelt példány.
Persze a feltételek kiadónként nagyon változóak, általában a szolgáltatások attól függenek, mennyi pénzt kell befizetni. Valahol tényleg csak pár tízezer forint a megjelenés, de ezért nem kapsz se rendes szerkesztést, se profi borítót, se marketinget, se könyvesbolti terjesztést, lehet, hogy a könyved csak a kiadó saját webboltjában lesz elérhető. Valahol ha befizetsz sok százezer forintot a megjelenésért, akkor már magasabb szintű szolgáltatásokat kap, esetleg elintézik a könyvesbolti kihelyezést, a marketinget.
Ezt a magánkiadós rendszert Amerikában „vanity publishing”-nek vagy „subsidy publishing”-nek hívják – a szerző felbérel egy magánkiadót, hogy végezze el neki azokat a feladatokat a könyve körül, amiket a hagyományos kiadók is szoktak. Sokan óva intenek ettől a rendszertől, mert sok olyan kiadó van, akik azzal próbálják az elutasított szerzőket magukhoz csábítani, hogy ők majd leveszik az író válláról a terheket, és végül elkészítik neki a könyvét, ami ezután megindulhat a siker felé.
A probléma az, hogy ezeknek a kiadóknak nem a könyv eladásaiból van bevétele, hanem az íróktól kapott pénzből. Így nekik nem érdekük az, hogy nagy energiákat öljenek abba, hogy a végtermék igazán minőségi legyen, ami megragadhatja az olvasókat. Ezért az írók gyakran csak a minimumot kapják mindenből. Például egy amatőr borítót, amit valaki a kiadónál 15 perc alatt dobott össze. Olyan szerkesztést, ami után a szöveg még tele van helyesírási hibákkal. A marketingtámogatás meg annyi, hogy a kiadó kirakja egyszer a saját Facebook-oldalára, hogy megjelent a könyv.
A valódi self-published szerzők, akik érdekeltek a saját könyvük sikerében, oda fognak figyelni arra, hogy az jó esélyekkel induljon, ők maguk elintézik, hogy egy szakembertől rendes szerkesztést, borítót, tördelést stb. kapjon. Ezen túl persze van olyan is, amikor maga a terjesztő (pl. az e-könyv platform) kínál szolgáltatásokat, pl. szerkesztést vagy marketing tanácsadást, de így ugyanúgy a szerző marad a megrendelő
Viszont a magánkiadásos szerzőknek ezek fölött kevésbé van kontrollja, hisz éppen azért fizet egy kiadónak, hogy ne neki kelljen ezeket intéznie. Viszont így mindazok, akik a kéziratán és annak megjelenésén dolgoznak, nem neki felelnek, hanem a kiadónak. Ez egy hagyományos kiadónál rendben van, ami a könyveladásokból él, de a magánkiadónak nem létszükséglet, hogy sikerre vigyen egy könyvet, nem is fog beleölni annyi munkát.
(Persze lehetnek olyan kiadók, akik ugyan több pénzért, de alaposabb szolgáltatást nyújtanak, de ennek mindenképpen érdemes előtte utánanézni.)
További problémát jelenthet, ha te hiába fizettél a kiadásért, a könyv ISBN száma, a borító, a tördelt szöveg jogai a magánkiadónál maradnak. Ami azt jelenti, ha elvinnéd a kéziratot máshova, ezeket mind újra meg kell csináltatnod. Valahol az is benne van a szerződésben, hogy két évig nem viheted a könyvet más kiadóhoz, más oldalakon nem értékesítheted pl. e-könyvként.
A self-published szerzőknek mindezzel nem kell számolniuk, hisz nem vontak be a folyamatba kiadót (az Amazon meg a hasonló platformok csak terjesztők), minden jog és a teljes bevétel náluk marad.
A „self-published” szerző mítosza
Két típusú íróról tudok, aki sikeres tud lenni az amerikai e-könyv piacon, az egyik a szorgos iparos, a másik a meglepetés bestseller-szerző.
Nézzük először a szorgos iparost. Elsősorban a romantikus piacra koncentrálok, mert ebbe láttam jobban bele, másrészt meg az Amazon e-könyvek között ez az a kategória, ami tényleg virágzik.
Hogy jól kereső e-könyves szerző legyél, nem feltétlenül kell mesterien írnod, nem kell, hogy szuper egyedi ötleteid legyenek, nem kell forradalmasítanod a zsánert, ehelyett két dolog kell: 1. gyorsan tudj sokat írni, 2. jól válaszd meg célcsoportodat.
Az átlag e-könyves szerzőnek nem éri meg évekig dolgozni egy regényen, hogy aztán 3 dollárért eladja, és pár százan letöltsék, ebből ő biztos nem fog tudni megélni. Ehelyett ő havonta vagy kéthavonta megír egy történetet, ráadásul jobban megéri, ha nem is teljes regényt ír, hanem megmarad a novella és kisregény hosszúság között. Tehát évente felrak 10 kisregényt, így ha meg is oszlik a vásárlók mennyisége, akkor is jelentősen több profitra számíthat, mint évi egy regénynél.
Tehát a minőség helyett érdemesebb rámenni a mennyiségre.
Nézzük a másik kitételt, ami az, hogy jól válassza meg a célcsoportját. Ezeknek az e-könyves szerzőknek nincsen neve a piacon, az olvasók nem találkoznak velük sem a neten, sem az újságokban, nem is áll mögöttük egy nagy kiadó, aki promotálná a műveiket, és megismertetné azokat a közönséggel.
Az ő könyveikkel az olvasó úgy találkozik, hogy a romantikus zsáneren belül van egy-két kategória, amit szeret, és az illető könyve abba pont beleesik. Például az olvasó pont vérfarkasos romantikus történetet keres, vagy olyat, amiben egy milliomos playboy vagy egy másik bolygóról jött idegen a főszereplő. Általában már a címben is szerepel a fő kategória, hogy az olvasók rögtön megtalálják, feltűnjön a keresésekben.
A romantikus e-könyv piac ráállt arra, hogy szétváljon történettípusok meg fétisek szerint, és amelyik író ezek közül ügyesen választ, annak jobbak az esélyei. Ha egy olyan kategóriát céloz be, ami nagyon telített, az ő könyve elveszhet a tengernyi történet között, de ha egy nagyon speciális kategóriát választ, amit kevesen keresnek, akkor eleve szűk lesz a célcsoportja.
A szerzők még azzal is trükköznek, hogy igyekeznek a romantika kategórián belül egy olyan speciális alkategóriába bekerülni, ahol kevesebb eladással is a lista tetejére kerülhetnek.
Ezek a történetek semmilyen különösebb írói tehetséget nem igényelnek, azért vannak jelen a piacon, hogy ha az olvasónak pont egy olyan történet kell, amiben a főhősnő beleszeret a titokzatos vadászba, aki éjszakánként vérpumává változik, akkor találjon ilyet. Azért a néhány dollárért, amit kifizet érte, nem is bánja, hogy a szöveg alacsony színvonalú.
Emellett ezen könyvek sikere nagyban függ attól, hogy az író mennyire ismeri az Amazon algoritmusát, és tudja-e azokat a trükköket, amelyekkel egyrészt a könyve könnyen megtalálható lesz, másrészt jó pozíciót foglal el a Kindle listában. Vagy pedig külön fizet az Amazonnak, hogy a könyve ott legyen a „sponsored” sávban.
Miért működik ez az amerikai könyvpiacon?
Biztos itthon is lennének ilyen szorgalmas iparosok, akik kéthavonta összeraknának egy romantikus kisregényt, ami ha nem is minőségi, de olvasható lenne. Rendben, de ki fogja azt megvenni?
Azt kell érteni, hogy az amerikai könyvpiac egy sokkal nagyobb olvasóréteget lát el, ami sokszorosa a magyarnak. Az e-könyv olvasók elterjedésével az Amazon könyvei már a nemzetközi színtéren is ott van, akár a magyar vásárlók is megszerezhetnek bármilyen könyvet a Kindle boltból egy kattintással.
Egy amerikai szerzőnek van értelme megírnia a vérpumás novelláját, mert akkor is, ha az egy kevésbé keresett kategória, a több millió olvasóból lesz pár ezer, akiket az potenciálisan érdekelhet. És egy-két ezer letöltés nekik már hoz némi profitot (de ez is csak egy feltételes eset). Összehasonlítva, ha egy nagy magyar kiadó ennyi példányt eladott egy könyvből, az már nem rossz. De utóbbi egy rendes kiadó által megjelentetett könyv, profi szerkesztéssel, profi borítóval, profi marketinggel. Ezzel szemben egy magánkiadásos író regényéből átlagban 100-200 példány kel el.
Ha egy magyar szerző tenné fel egy magyar oldalra a vérpumás e-bookját, akkor egy év alatt esetleg eladhat belőle ötvenet, és még optimista voltam. Esetleg a magánkiadó felrakja a könyvét pár helyre, de a nagy, ismert könyvesboltok webshopjaiból is alig vesznek az olvasók e-könyveket, akkor hogyan találnának rá egy ismeretlen író könyvére?
Úgyhogy ez az egész érvelés, hogy „az amerikai e-bookos szerzők is meg tudnak élni az eladásokból, akkor Magyarországon is meg tudnának” hamis, mert egyáltalán nem veszi figyelembe azt az óriási különbséget, ami két olvasóréteg létszámában van.
És még van egy lényeges különbség. A legtöbb amerikainak az a pár dollár, amit egy ilyen amatőr e-bookért elkérnek, aprópénz, tényleg egy kávé ára. De itthon rengeteg olvasni szerető ember úgy spórolja össze a pénzt, hogy megvegyen havonta (vagy félévente) egy darab könyvet. Akkor már viszont olyan könyvet vásárol, amit igazán szeretne, valamit a kedvenc írójától, egy regényt, amiről már sok jót hallott, egy olyan kötetet, amit egy olyan ismertebb kiadó adott ki, ami számára garancia a minőségre. Itthon a könyv érték, és ezért sem növekszik jelentősen az e-könyv piac.
Ezzel szemben Amerikában az emberek letöltik a legostobább történeteket is, mert csak pár dollár, és legalább nevetnek egy jót. Itthon az átlag olvasó nem szívesen ad ki még pár dollárnak megfelelő összeget sem olyan könyvre, aminek egyáltalán nem hallott a szerzőjéről, és aminek kétes a minősége.
A bestseller-szerző
Eddig csak a kisebb, névtelen magánkiadásos szerzőkről volt szó, de most térjünk rá a nagy nevekre, akikkel mindenki példálozik, ha sikeres szerzői kiadásos regényekről van szó.
Itt is az a probléma, hogy amikor felhozzák ezeket a sikersztorikat, egyáltalán nem néznek amögé, hogy vajon hogy lettek ezek a kiadványok ilyen népszerűek. A kezdő író meg elképzeli, hogy a ma milliárdos író valóban úgy kezdte, hogy teljesen ismeretlen szerzőként odament az Amazonra, feltöltötte a kis könyvét, és láss csodát, a semmiből lett hirtelen több ezer olvasója.
A jó induláshoz általában két dolog kell: meglévő olvasók, önmarketing.
Akkor lesznek olvasóid, ha eleve vannak olvasóid
Ha megnézed, hogy mi van azon szerzők sikere mögött, akik kívülről nézve a teljes ismeretlenségből törtek fel, kiderül, hogy nem is voltak ismeretlenek. Sok olyan esetről lehet olvasni, amikor a szerzőnek már volt egy kialakult közönsége, például az oldalára vagy blogjára felrakott részleteket a regényéből, Wattpadon és egyéb amatőr oldalakon elkezdte publikálni.
Ha azt gondolnád, hogy ez nem jelent semmit, itt nem 100-200 olvasóról beszélünk, hanem több ezerről, tízezerről, és olykor éppen az olvasók kérik a szerzőt, hogy tegye a regényét egyben elérhetővé az Amazonon.
Persze pár ezer olvasó még mindig nem csinál valamiből nemzetközi bestsellert, de ez már elég ahhoz, hogy megjelenjen a könyv a listákon, és szájhagyomány útján is elkezdjen terjedni. Az egyik elhíresült ilyen eset A marsi, amit Andy Weir a saját oldalára kezdett felrakni, és az olvasók mondták neki, tegye fel Amazonra. Amikor ott egyre sikeresebb lett, felfigyelt rá egy irodalmi ügynök, majd pedig Weir leszerződött egy nagy kiadóhoz.
Ez is érdekes, hogy sokan a szerzői kiadást a hagyományos kiadás alternatívájaként látják, pedig nem az. Az a sok self-published szerző, aki ma már tényleg milliomos, mind elmentek hagyományos kiadókhoz.
Ha valakinek szerencséje van, akkor az, hogy valahol elérhetővé teszi a regényét, egy ugródeszka lehet, felfigyelhetnek rá a kiadók. Ha már megkeresi egy ügynök, és szerződést ajánlanak neki, nem fog nemet mondani.
Miért? Mert egy bizonyos szinten túl már rengeteg munka foglalkozni a könyvvel, az eladásokkal, a rajongókkal, a marketinggel, a terjesztéssel stb. Ha valakinek már több tíz- meg százezres olvasórétege van, ezt nem tudja egyedül kezelni, valamint egyszerű kis self-published szerzőként nem is kap meg olyan lehetőségeket, amiket egy nagy kiadó el tud neki intézni.
Az olvasó csak akkor jön, ha hívod
Nézzük meg a másik előfeltételt, az önmarketinget. Ez is talán egy gyakori elképzelés, hogy ha elérhetővé teszi az író a zseniális könyvét, akkor az olvasók majd rá is fognak találni pusztán azért, mert zseniális. Ez nagyon ritkán van így, nem elég jó könyvet írni, azt láthatóvá kell tenni.
A self-published szerzők ezt pontosan tudják, a megjelenés előtt nemcsak a könyvüket csiszolgatják, hanem már hónapokkal korábban elkezdik marketingelni. Elkészítik az szerzői csatornáikat, elkezdenek blogot írni, jelen vannak a Youtube-on, Twitteren, Instagramon, Goodreads-en. Kapcsolatba lépnek könyves bloggerekkel és booktuberekkel.
Amikor pedig megjelent a könyv, kampányokat és játékokat szerveznek, továbbra is kommunikálnak az olvasókkal, és folyamatosan ellátják őket tartalmakkal.
Ezek a szerzők nemcsak eredményes írók, hanem marketingérzékük is van, és ebbe is sok energiát fektetnek.
Általánosságban a szerzők szakmai háttere is egész más. Itthon sokan inkább önmegvalósításként gondolnak az írásra, míg külföldön egyre inkább szakmaként. Meglepve olvastam, hogy az egyik ilyen szerzői kiadásból kiemelkedett író, aki korábban egy amatőr oldalra rakta fel a történeteit, több kreatív írás tanfolyamot is elvégzett. Amerikában ez már amatőr szinten is természetes dolog.
Egy másik különbség a piac ismerete. A magyar szerzők némelyike még a saját írásait sem tudja elhelyezni egy zsánerben, továbbá nem is nagyon olvassa a zsánerét, nem ismeri a trendeket, nem tudja, hogy az utóbbi 5 évben mik voltak a meghatározó megjelenések. A külföldi szerzők sokszor előre piackutatást végeznek, hogy tudják, az adott ötletüknek milyenek az esélyei.
Ez a tudatosság jellemzi őket akkor is, amikor elkezdik promotálni a könyvüket, amikor döntenek a borítóról meg a fülszövegről, és amikor az interneten szerzőként jelen vannak. Míg a magyar szerzők nem szeretik, ha üzleti szempontok alapján döntenek például a könyvük kinézete felől, a külföldi szerzőknek az üzleti szemlélet beépül, egy eszköz számukra ahhoz, hogy sikerre vigyék a regényeiket.
Az elutasított kézirat mítosza
Azt is figyelembe kell venni, hogy aki ilyen úton lett világhírű szerző, az általában egy valóban jó könyvet írt. Nem biztos, hogy szépirodalmi minőségű, de vagy egy friss, új perspektívával rendelkezik, vagy éppen kielégít egy meglévő olvasói igényt.
Az amerikai kiadók elég konzervatívak, és mivel egy-egy könyv megjelentetésébe nagy összegeket ölnek, ezért egy kéziratnak nagyon sok szűrőn kell átmenni, mire elfogadják.
Még ha a szerkesztőhöz el is jut egy kézirat, és neki el is nyeri a tetszését, a „sales” szakemberek külön megnézik, hogy ennek a történetnek milyenek lehetnek a piacon az esélyei. Ezért fordulhat elő az, hogy akár jó kéziratokat is visszadobnak, mert úgy gondolják, kisebb rá a kereslet. Persze előfordul, hogy tévednek, és így lesz elutasított szerzőből self-published siker.
De a magyar piacon azért nem kering annyi zseniális kézirat, hogy a szerkesztők a kidobálják őket, mert a fókuszcsoportból valaki azt mondta, szerinte már nem menők a hősfantasyk.
A magyar írók gyakran azután viszik magánkiadásba a regényüket, miután egy vagy több hagyományos kiadónál már elutasították őket. Viszont ha a kiadónak minőségi problémája volt a kézirattal, akkor hiába adatja ki a szerző magánban, nem lesz belőle siker ott sem. (Nemrég írtam arról, hogy milyen esetekben jobb az, ha a kiadók elutasítanak.)
Korábban említettem, hogy külföldön egy lehetséges út lehet az író számára, hogy ő maga megjelenteti a könyvét, és esetleg egy nagy kiadó utána szerződést köt vele. Itthon ez nem egészen így működik, amit kiadtak magánban, azt egy hagyományos kiadónak általában nem éri meg átvenni. Az első nyomás még ott lesz a piacon, az újrakiadás valahol máshol meg jó eséllyel veszteséges lesz. Valamint nem is teheti meg, ha a korábbi magánkiadóval kötött szerződés ezt nem teszi lehetővé.
Persze ha egy magyar magánkiadásos szerző látványosan sikeres, és több ezer példány elfogyott a könyvéből, akkor már egy hagyományos kiadó is felfigyelhet rá. De ez nagyon ritka, és sokszor jobban megéri nem is a könyvet, hanem a szerzőt átvenni, és a következő kéziratát megvenni.
***
Ha sikeres szerző akarsz lenni, sose azt nézd, hogy a külföldi könyvpiacon mi a szokás, mi az elérhető, hanem hogy itthon milyenek a körülmények, és a meglévő lehetőségeket figyelembe véve hogyan tudnád reálisan elérni a céljaidat. A magánkiadás itthon is lehet egy opció, de ehhez az írónak sok pénzre van szüksége, hogy bejuttassa a könyvét a terjesztési rendszerbe, továbbá rengeteg munka szükséges ahhoz is, hogy elérje az olvasókat. Ez persze csak akkor működik, ha olyan könyvet írt, aminek van esélye a piaci sikerre.
Lehet, hogy néhány év múlva kialakul egy olyan rendszer, amiben a szerzői kiadás is egyenrangú úttá válik, de ehhez általánosságban olyan szerzői hozzáállás kellene, ami szakmaként tekint az írásra és a hozzá kapcsolódó feladatokra. Valamit ehhez az olvasói magatartás megváltozására is szükség lenne, mivel egyelőre sem az e-könyvekben, sem a magánkiadásos kéziratokban nincs igazán bizalmuk.
Statisztikák forrása: http://authorearnings.com/report/january-2018-report-us-online-book-sales-q2-q4-2017/
http://authorearnings.com/report/february-2016-author-earnings-report/