Hogyan írj felejthetetlen romantikus történetet

Ebben a cikkben nem kimondottan a romantikus zsánerről fogok beszélni, hanem a romantikus szálról általában, ami jelen lehet akármilyen zsánerben. Hogy egy írás romantikus kategória alá esik-e, vagy nem, attól függ, hogy a romantikus történetszál mennyire van előtérben, főszál-e vagy csak egy mellékszál egy nagyobb konfliktus mellett. Annyit érdemes megjegyezni, hogy attól még, hogy romantikus regényt írsz, az nem azt jelenti, hogy az egész történetet ennek kell kitöltenie, és a főszereplőnek a szerelmi életén kívül semmilyen más problémája nem lehet. Általában a romantikus szál mellett felbukkannak még más történetszálak is (pl. gondok a főszereplő családjában, munkahelyén, lelki bajok), és sokszor a két szereplő úgy találkozik egymással, hogy a főhős(nő) éppen egy konfliktus megoldásán dolgozik.

Ha romantikus regényt írsz, lehetőleg dolgozd ki a mellékszálakat is, és ne csak a párkapcsolat alakítgatásával legyél elfoglalva.
Ha más zsánerben alkotsz, de van romantikus szál is a történetedben, azt szintén fel kell építeni, ne csak azért szerepeljen az írásodban, hogy elmondhasd, van benne. Pusztán attól, hogy egy regény rendelkezik romantikus szállal, még nem lesz jobb, ahogy amiatt sem lesz érdekesebb a történet vagy a szereplőgárda, ha belerakunk egy barát- vagy barátnőjelöltet.
A cikkben adok pár tippet a karakterábrázolással és a történetvezetéssel kapcsolatban, emellett érintek pár klisét, amit érdemes hanyagolni.

Egy romantikus regényben a főszereplő szerelmének is legyen személyisége

A főszereplő szerelmében ne csak a funkciót lásd benne, hogy ő hordozza a szerelmi szálat, hanem adj neki önálló személyiséget.
Legyenek külön céljai, problémái, kapcsolatai, érdeklődési köre, olyan dolgok, amelyeket a főhőstől függetlenül csinál. Ne csak egy üres bábu legyen, amit előrángatunk, ha éppen a romantikus jeleneten van a sor.

A tökéletes regényszereplők unalmasak

Lehet, hogy jó ötletnek tűnik a lehető legideálisabb párt megalkotni a főszereplőnek, aki gyönyörű, okos, kedves, sikeres, de ez inkább aláássa a történetet. A hiteltelen jellemzés (mivel hibátlan ember nem létezik) éppoly kevéssé működik, mint a hiányos.
Tökéletes szereplőkre nem lehet konfliktust alapozni, statikusak, mert nem tudnak fejlődni, hisz nincsen hova.
Akármennyire szimpatikusnak ábrázoljuk a karaktert, adjunk neki hibákat is. Valamint a csinos/helyes, okos, kedves nem jellemábrázolás, ennél sokkal mélyebbre kell ásnia egy írónak, ha azt akarja, hogy az olvasót érdekelje a szereplő.
Egy karakter nem attól lesz vonzó az olvasó számára, mert ő a legcsodálatosabb lény, akit csak el lehet képzelni, hanem mert izgalmas egyéniség jó és rossz tulajdonságokkal.

Miért jó a páros együtt?

Néhány történet esetében az embernek az az érzése, hogy két szereplő csak azért van együtt, mert az író egyszerűen eldöntötte, hogy nekik össze kell jönniük. Az, hogy az egész szereplőgárdában csak egyetlen olyan személy van, aki nem foglalt, és nemben és korban passzol a főszereplőhöz, még nem teszi az ő párosukat meggyőzővé.
Attól függetlenül, hogy vannak-e még más jelentkezők, az írónak meg kell mutatnia, hogy ők együtt jól működnek, kiegészítik egymást, jó hatással vannak egymásra.
Legyenek érvek arra nézve, hogy miért legyenek ők egy pár.

A romantikus regényekben is fontos a karakterek fejlődési íve

Az antagonista az a szereplő, aki a főhőst változásra kényszeríti azáltal, hogy megcélozza a gyenge pontját. Érdekes módon ezt ugyanúgy elmondhatjuk a főhős szerelme esetében is, a különbség csak annyi, hogy az antagonista ezt nyilván nem azért teszi, mert segíteni akarna a főhősnek.
A főhős (a külső akadályok mellett) azért nem éri el a célját, mert van egy nagy hibája, gyenge pontja, ami megakadályozza az előrejutásban, és megkeseríti az életét, de ennek a hős a történet elején még nincsen tudatában. Itt jön képbe a főhős szerelme, ugyanis ha ők valóban közel állnak egymáshoz, előfordulhat, hogy ő sokkal inkább felismeri ezt a hibát a hősben, és tudatosan afelé akarja terelni, hogy a gyenge pontjával szembenézzen.
Vegyük a Büszkeség és balítéletet. Miért annyira tökéletes egymás számára Elizabeth és Darcy? Mindkettőjük gyenge pontja benne van a címben: Darcy gőgös és érzéketlen, Elizabeth meggondolatlanul hoz ítéletet mások felől, és tévedhetetlennek hiszi magát. Mindketten körül vannak véve rokonokkal, barátokkal, szomszédokkal, de az összes ember közül ők az egyedüliek, akik kérdőre vonják egymás viselkedését. Kényszerítik egymást, hogy szembenézzenek a gyenge pontjukkal, ezáltal pedig lehetővé teszik, hogy a másik fejlődjön, vagyis jobb életet éljen.
Nem az számít, hogy a szereplő hányszor, és mekkora lelkesedéssel mondogatja, hogy ő a másikat mennyire szereti, és nélküle élni sem tud. Az olvasó akkor tart hitelesnek egy párt, akkor fog nekik szurkolni, ha mindkettő külön-külön is fejlődik azáltal, hogy ők együtt vannak.

A romantikus szálon építsd fel a szereplők között a vonzalmat

Sok olvasó olcsó megoldásnak tartják a „szerelem első látásra” klisé bevetését. Ha fantasy, misztikus romantikus vagy sci-fi regényt írunk, akkor el tudok képzelni logikus indokot arra, hogy a két szereplő miért esik szerelembe rögtön az első találkozáskor (pl. lélekvándorlás), de egyébként ezt a klisét inkább mellőzd.
Nagyon sok olvasónak nem is az eredmény számít, hogy két karakter együtt legyen, hanem az út, amit addig megtesznek: hogyan ismerik meg egymást, hogyan fejlődik a kapcsolatuk. Épp ezért kár ezt a folyamatot átugorni, és az a regény elején kijelenteni, hogy ők már szerelembe is estek. Ide tartoznak azok a történetek is, amikben ugyan nincsenek oda egymásért már rögtön az első találkozáskor a szereplők, de néhány napi ismeretség, pár mondatos beszélgetések után, már készek akár meghalni is a másikért.
Nem mindig van idő heteket vagy hónapokat adni egy kapcsolat kialakulásának, mert lehet, hogy a regényed csak egy hetes időszakot ölel fel, és azalatt kell felépíteni a romantikus szálat (erre a kézenfekvő megoldás, ha a két szereplő már ismeri egymást).
Lehet, hogy kicsit fel kell gyorsítani a folyamatot, de minimálisan próbálj a realitások talaján maradni, és kétnapi ismeretség után lehetőleg ne fogadjanak örök szerelmet a szereplők. Adj lehetőséget a karaktereidnek, hogy együtt töltsenek némi időt, beszélgessenek egymással, együtt oldjanak meg dolgokat, így a kapcsolatuk nem tűnik majd erőltetettnek.

Szerelmi háromszögek a romantikus regényekben

Általában nem vagyok nagy támogatója a szerelmi háromszögek szerepeltetésének, mert írók sokszor csak mesterségesen próbálnak konfliktust gerjeszteni vele, holott nyilvánvaló, hogy a két lány vagy fiú közül, melyik a „jó” választás. Viszont Michael Hauge-nak van ezzel kapcsolatban egy jó tippje, ami hasznos lehet. A két személy közül, akik között a főszereplőnek választania kell, az egyik megfelel az ő elvárásainak, illik ahhoz a felvett személyiséghez (álarchoz vagy personahoz), amit ő a világ felé mutat. A másik pedig ahhoz a személyiséghez illik, amilyen a karakter valójában, amikor éppen nem a külső elvárásoknak akar megfelelni.

A romantikus szálon az akadályok legyenek valódiak

A romantikus szállal kapcsolatban az író egyik feladata kitalálni, hogyan késleltesse a főhős és a főhősnő egymásra találását. Ez általában a könyv végén történik meg, de trilógia estében az olvasónak lehet, hogy a harmadik kötet végéig kell várnia arra, hogy a két karakter összejöjjön. Addig is pedig a szerzőnek hihető okokat kell kiötölnie, miért is nem lehetnek ők együtt. Ezek lehetnek külső okok (család, társadalom ellenzi a kapcsolatukat), belső okok (pl. az egyikük a múltbeli rossz tapasztalatai vagy bizalmatlanság miatt nem mer belevágni a kapcsolatba) vagy ezek kombinációja.
Bármelyikről legyen is szó, ezek ne mondvacsinált indokok legyenek, hanem alapozd meg őket. Például ha a főhősnő találkozik a számára tökéletes férfival, de ennek ellenére elutasítja, akkor az írónak be kell mutatnia, milyen negatív tapasztalatok vezettek oda, hogy a nőnél ilyen gátlások alakultak ki. Lehet, hogy nem értünk vele egyet, de meg kell értenünk, miért döntött így.
Lehetőleg ne alapozzunk konfliktusokat, olyan triviális félreértésekre, amiket az emberek normális körülmények között fél perc alatt tisztáznak.

Egyik főszereplő se legyen passzív

Ez éppúgy vonatkozhat a főszereplőre, mint a szerelmére. Évekkel ezelőtt volt elterjedt (főleg a misztikus-romantikus zsánerben), hogy a főhős egy hétköznapi lány, a szerelme valamilyen vámpír, vérfarkas, démon, angyal stb., és az egész történet abból áll, hogy a gyámoltalan lány veszélyes helyzetekbe keveri magát, amiből rendszeresen a fiúnak kell kimentenie. Itt nyilvánvalóan az a probléma, hogy általában a természetfeletti lény erősebb, gyorsabb, esetleg még különleges képességei is vannak, így egy egyszerű halandó nem tudja felvenni vele a versenyt, ha például a rosszfiúkkal kell harcolni.
Mostanra már megjelentek az olyan hősnők, akik kisebb testi erejük ellenére is kiveszik a részüket a harcból, mert jól bánnak valamilyen fegyverrel, értenek a harcművészethez, vagy önvédelmet tanultak. Ez is egy lehetőség, de alapvetően itt nem az a lényeg, hogy a nő fizikailag erős legyen, vagy ő is a férfiak mellett küzdjön, hanem hogy legyen proaktív, kezdeményező, és ne álljon a partvonalon, mint egy rakás szerencsétlenség, amíg a férfiak mindent megoldanak helyette (ez persze vonatkozik a kortárs romantikus történetekre is). Nem kell tudnia harcolni, de akkor legalább legyen okos, találékony, ha fantasyről van szó, akkor legyen valamihez tehetsége (varázslás, gyógyítás, varázsfőzetek), értsen a számítógéphez, az üzlethez, a geológiához.
Ha a családja anyagi nehézségekkel küzd, és kitalálja, hogy ő tortasütéssel egészíti ki a bevételüket, az már egy proaktív karakter. Az erős karakter nem azon múlik, hogy padlóra tudja-e kényszeríteni a férfiakat, vagy nem, hanem hogy dolgozik a problémán, és valamilyen módon hozzájárul annak megoldásához.

Írás közben vedd figyelembe a konfliktusok fontosságát

Attól még, hogy egy romantikus történetet írunk, nem kell a főszereplőnek a párkapcsolatát mindennél előbbre helyeznie. Egy olyan karakter, akinek egy családtagja vagy barátja bajban van, de ő ehelyett a párjával van elfoglalva, rettentően érzéketlen és önző benyomást kelt. Nem biztos, hogy egy adott helyzetben a párja lesz a legfontosabb, és ez így normális.
Például, ha az ember életveszélybe kerül, meg kell oldania egy súlyos problémát stb. akkor valószínűleg azzal lesz elfoglalva, nem a szerelmi életével. Ha éppen egy órája szakított is a lelki társával, valószínűleg akkor sem azzal törődik majd, amikor egy bérgyilkos elől menekül, vagy egy nukleáris töltetet hatástalanít.

A főszereplőnek legyen túlélési ösztöne

Tipikus példa erre például az Alkonyat vagy sok felnőtt dark romance regény melyekben a főhősnő még azután is a férfi körül sündörög, hogy az kijelenti, meg akarja őt ölni. Egy épeszű ember ilyenkor elmenekül, és nem megvárja, ezek után még elhívják-e randira. A romantikus regények nem oktatókönyvek, nem feladatuk, hogy a fiatalokat felelősségteljes viselkedésre tanítsák, de legalább ne sulykoljuk beléjük, hogy ha valaki gyanúsan, fenyegetően lép fel velük szemben az rendben van, mert kiderülhet róla, hogy ő az életük szerelme.
Bizonyos zsánerekben elterjedt az, hogy a férfi nyugodtan követheti, megfenyegetheti, zaklathatja, elrabolhatja a főhősnőt, amíg vonzó. A főhősnő elfogadja a vadidegentől az italt, elmondja neki, hol lakik, beszáll a kocsijába, ha az illető jóképű. Sokszor még meg is jegyzi magában, tudja, ostobaság egy idegen autójába beszállni, de a férfi kedves, melegbarna szeméből látja, hogy nem fogja bántani.
Másik tipikus történettípus, amikor a férfi fogva tartja a főhősnőt, de végül románc alakul ki közöttük. Természetesen csak akkor, ha az illető vonzó. Ha a férfi külseje visszataszító, akkor ő szemét emberrabló, ha nem, akkor potenciális pasijelölt, akinek biztos van valami nagyon jó indoka az egészre. Ha valakit akarata ellenére fogva tartanak, és ő elkezd érzéseket táplálni az elrablója iránt, azt nem szerelemnek hívják, hanem Stockholm-szindrómának.

A romantikus szálon se söpörd a szőnyeg alá a problémákat

A legtöbb ember felismeri egy jó kapcsolat és egy rossz kapcsolat közötti különbséget, de egy alapvetően jó(nak látszó) kapcsolatban is előfordulhat, hogy az egyik fél méltatlanul bánik a másikkal. Tipikus példa (ismét) az Alkonyatból, amikor a főhősnőnek a barátja megtiltja, hogy elmenjen otthonról, és amikor a lány nem enged, egyszerűen elrontja a kocsiját. Vagy a romantikus regényben a férj ráveszi az asszonyt, hogy mondjon le a hivatásáról, ami egyébként addig fontos része volt az életének, és ezt a történet úgy állítja be, mintha nő ezáltal végre megtalálta volna a helyes utat.
Előfordulhat persze, hogy az egyik szereplő megbántja a másikat, vagy rosszul kezel egy helyzetet, de ha ez rendszeresen megtörténik, akkor a szerző legalább ismerje el, hogy gond van, és ne ideális párként akarja a kettősüket beállítani.  Nem azzal van a baj, ha valaki egy olyan kapcsolatot akar bemutatni, amiben problémák vannak, hanem azzal, ha egy ilyen kapcsolatot úgy próbál tálalni, mintha az tökéletes és irigylésre méltó lenne.
Másik példa erre Jojo Moyesnek a Mielőtt megismertelek című regénye, amiben a főhős elhatározza, hogy ő képezni fogja a főhősnőt (aki számára a kultúra annyi, hogy a moziban néha megnézi a legújabb akciófilmet), ezért könyveket rendel neki, feliratos filmeket nézet vele, hangversenyekre cipeli, és beküldi egy labirintusba, míg ő kint méri az időt, mondván, az fejleszti a gondolkodását. Ha egy felnőtt nőnek kötelező olvasmányokat adnak fel, mint egy tízévesnek, és akadálypályára küldik, mint egy kutyát, az megalázó. Alapvetően nem is a férfi ötleteivel volt probléma, hanem hogy a regény egyetlen pontján sem merült az fel, hogy ezzel a leereszkedő magatartással valami gond lenne. Sőt, a konklúzió az volt, hogy ezáltal a főhősnő micsoda személyiségfejlődésen ment keresztül (a könyv szerint pedig a személyiségfejlődés az, hogy valaki megszereti a klasszikus zenét, nem az önálló gondolkodás és döntési képesség).

A tökéletes kapcsolatok unalmasak a romantikus történetekben is

Ahogy a tökéletes karakterek, a tökéletes kapcsolatok is unalmasak. Attól még be lehet mutatni egy nagyon jó kapcsolatot, hogy a párnak problémáik vannak, amelyeken dolgozniuk kell. Ha van külön romantikus szál a történetben, akkor ott is fontos a változás, hogy legyen egy íve annak szálnak is, és a karakterek ne minden jelenetben a naplementét nézzék, vagy a tengerparton sétáljanak, hanem konfliktusokat oldjanak meg.
Arra a könyvre senki sem lesz kíváncsi, amiben a két szereplő már 50. oldalon egymásra talál, aztán a többi 300 oldalon pedig romantikázik.
Lehet például egy problémamentes házasságot ábrázolni, de akkor az nem lesz önálló történetszál. Például ha a könyvben egy detektív nyomoz a gyilkos után, és otthon van egy bájos felesége, akit közben megismerünk, akkor az ő házasságuk nem lesz mellékszál, csak háttér. Ha a feleség el akar válni, a férfi pedig ezt megpróbálja megakadályozni, az lehet egy romantikus mellékszál, mert konfliktust hordoz.

A romantika mindenki számára mást jelent

Lépj túl a rózsa, csoki, gyémánt fülbevaló, gyertyafényes vacsora négyesen, és találj ki személyre szabott dolgokat, amiket a szereplőid romantikusnak találhatnak. Valakinek nem a gyémánt fülbevaló a legszebb ajándék a világon, hanem jobban örül egy ritka képregénynek, ha felújítják a konyháját, vagy megtanítják a kishúgát, aki eddig félt a víztől, úszni. Ha kidolgoztad a szereplőidet, valamint érdekes hátteret és személyiséget adtál nekik, akkor bizonyosan jobbat is ki tudsz találni ezeknél az agyonhasznált romantikus kliséknél.
Attól pedig, hogy a szereplők minden második oldalon szerelmet vallanak egymásnak, az olvasó még nem fogja jobban átérezni az érzelmeik komolyságát. Olvastam már olyan könyvet, amiben nagyon erős volt a romantikus szál (mondhatni az volt a főszál), de a karakterek egyszer sem mondták egymásnak, hogy „szeretlek” – a szerelem szó nem is szerepelt a regényben –, ennek ellenére nyilvánvaló volt, hogyan éreznek egymás iránt. A „mutasd, ne mondd” szabály itt is érvényes: a szereplők ne úgy próbálják meggyőzni az olvasókat a szerelmükről, hogy hosszú monológokban taglalják az érzelmeiket, hanem a viselkedésükön, a tetteiken keresztül érzékeltessék.

Innen letölthető egy magyar nyelvű beat sheet kimondottan romantikus regényekhez. Ez amellett, hogy jelzi a külső konfliktusokat, melyekkel a a két főszereplő megküzd, ezzel párhuzamosan foglalkozik a karakterek belső küzdelmeivel is. A kapcsolat belső alakulása tulajdonképpen az a folyamat, minek során a karakter szembe néz a gyenge pontjával, és végül legyőzi, annak érdekében, hogy egy teljesebb életet éljen, és a választottjával együtt lehessen.