Évekkel ezelőtt nem volt annyira gyakori, hogy az írók bétáztassák a műveiket, mára a szerzőknél ez általános gyakorlattá vált.
Részben ennek is köszönhető, hogy az itthoni irodalmi szövegek színvonala emelkedik. Már köztudott, hogy egy szöveg első vázlata még nem tökéletes, csiszolásra szorul, ebben pedig az előolvasók sokat tudnak segíteni.
Mivel egyre többen bétáztatják a szövegeiket, egyre több a gyakorlott béta is, akik a „jó volt” visszajelzésnél már sokkal profibb véleményt adnak, és komoly technikai problémákra is jó érzékkel rá tudnak tapintani.
Ám ahogy egyre nagyobb az igény az ügyes bétákra, úgy kezdi elveszíteni a bétaolvasás az eredeti jelentését és szerepét.
Míg a bétaolvasás hagyományosan azt jelenti, hogy egy kéziratot egy (ideális esetben) célközönségbe tartozó olvasó véleményez, amihez semmilyen előzetes tudás nem szükséges, mára a bétát olykor nem olvasóként kezelik, hanem szakértőként, akinek meg kell tudni mondani, pontosan mit kell javítani a kéziraton.
Bár a bétázás tényleg jó gyakorlás lehet, ha valaki egyszer szerkesztőként akar dolgozni (én is bétáztam kezdőknek sok évvel ezelőtt), láttam olyat, hogy valaki komolyan azt hitte, hogy pár bétázott regénnyel ő már megszerezte a kellő gyakorlatot ahhoz, hogy szabadúszó szerkesztőként ezentúl pénzt kérjen a lektorálásért.
Olyan is előfordult, hogy egy szerző kifejtette, nincs is arra szükség, hogy egy szerkesztő átnézze a kéziratot, ott vannak a béták, majd ők kijavítják.
Ez a legtöbb író számára durva kijelentésnek tűnik, de vannak olyan béták, akik valóban nem véleményezik a műveket, hanem elkezdik megszerkeszteni.
Sok béta lelkesen segíteni akar a szerzőnek. Ha azt sugározzák felé, hogy nem elég, ha irodalomszerető emberként kifejti a benyomásait a történetről, hanem ismernie kell minden írástechnika szabályt, pontról pontra el kell mondania a szerzőnek, mit javítson, esetleg konkrétan neki kéne végigjavítania a szöveget, az egyrészt könnyen átbillenhet a béta kihasználásába. Másrészt így olyan feladatokat és felelősséget varrnak a nyakába, ami nem hozzá tartozik.
A béta mint kényszerű szakértő
Előfordul, hogy valaki hozzáértő bétának tűnjön, olyan dolgokról magyaráz a szerzőnek, amelyeket ő maga sem ért teljesen.
Amikor egy szerző felkér Regényfejlesztésre, gyakran szóba kerül, hogy mit tanácsoltak neki korábban a bétái. Némelyik előolvasó szuper tippeket ad, de minimum az esetek felében még az író is érezte, hogy rosszabb lenne a szöveg, ha követné a béta javaslatait.
A félrevezető tanácsok gyakran nem is a „tudatlan” előolvasóktól érkeznek, akik nem sokat hallottak az írástechnika szabályokról, hanem éppen azoktól, akik hallottak róluk, csak nem teljesen értik őket, vagy nem mérik fel, hogy egy tanács bizonyos típusú történetek esetében működik, másoknál nem.
Ismertem olyan előolvasót, aki sokat bétázott, maga is régóta írt, több regényét is kiadta, és nagyon meggyőzően ki tudja fejteni, hogy melyik szöveggel mi a gond, laikusként én is hittem volna neki, de szakmai szemmel az esetek 70%-ában rossz tanácsokat adott.
Lehet, hogy neked képzett bétád van, aki több éve rendszeresen ír, tanult írástechnikát, végzett tanfolyamokat, esetleg profi szerkesztővel is dolgozott már. Rá persze hallgathatsz technikai kérdésekben is.
A továbbiakban nem is olyan esetekről beszélek, amikor a szerző régóta ismeri a bétát, és ismeri a tudását és a képességeit is, hanem arról, hogy általánosságban mi az, ami elvárható a bétától, és mi nem.
Bétázás internetes publikáció és hagyományos publikáció esetén
Attól függően, hogy milyen szövegekről beszélünk, eltérhet a bétázás gyakorlata, így kiemelném, hogy ebben a cikkben kizárólag olyan kéziratokra utalok, amelyeket a szerző egyszer esetleg szeretne megjelentetni egy kiadónál, pályázni, és ezzel kapcsolatban kérne véleményt, és nem a kimondottan WattPadre vagy internetes publikálásra szánt szövegekre.
Amikor a Regénynevelde csoportban felmerült a téma, többen is jelezték, hogy például fanfictionök és WattPadre kerülő ingyenes szövegek esetében a bétázás legtöbbször épp korrektúrát és tartalmi javaslatokat jelent.
Ha valaki az internetre szánja a szövegét, akkor nyilván sokat segít neki, ha valaki stilisztikailag és nyelvtanilag javítja, de ha valaki kiadásra, pályázásra készül, és emiatt kérne visszajelzést, az elsősorban nem azt várja, hogy az elütéseket javítsák a regényében.
Milyen is a jó béta?
Ha rákeresünk a bétaolvasó jelentésére, még az angol Wikipédia is úgy határozza meg, hogy az olyasvalaki, aki egy nem publikált művel kapcsolatban ad visszajelzést a szerzőnek egy átlag olvasó nézőpontjából.
Ahogy említettem, épp az „átlag olvasó nézőpontja” kezd eltűnni a béták visszajelzéseiből, és ehelyett tartalmi szerkesztőként, olvasószerkesztőként, korrektorként próbálják javítani a szöveget,
E mögött egy olyan feltevés lehet, hogy ha a béta egyszerű olvasóként nézi a szöveget, az nem elég „profi”, azzal nem segít eleget a szerzőnek.
Pedig a béta meglátásai épp azért értékesek, mert ő jó esetben beletartozik a regény célközönségébe, és a véleménye alapján esetleg kapsz egy képet arról, a Molyon mit mondanának a történetre az emberek.
Egy kéziratnak nem az a legjobb, ha van nyolc különböző szerkesztője, hanem ha megvan a szerkesztője, esetleg egy tapasztaltabb előolvasója, de ugyanolyan fontos, hogy legyenek akár írástechnikához nem értő előolvasói is, akik a leendő közönség nézőpontjából tudnak véleményezni.
Ne kövesd el azt a hibát, hogy figyelmen kívül hagyod valakinek a gondolatait, csak mert nem olyan elemzést ad, mint egy diplomás irodalomkritikus.
Több író mesélte, hogy párjának vagy a barátainak vannak a legjobb meglátásai, pedig ők soha nem írtak, és semmilyen technikai tanácsot nem tudnak adni.
A szerkesztőd ne csak az érzéseit ossza meg, tőle elvárhatod a technikai magyarázatokat, de a béta véleménye attól még értékes, ha csak a benyomásait és érzéseit tudja elmondani a történettel kapcsolatban.
Mi nem tartozik a bétalolvasáshoz?
Előfordulhat, hogy a szerzőnek van egy helyesírásban nagyon jó ismerőse, és megkéri, hogy nézze át ilyen szempontból a novelláját, mielőtt beküldené egy pályázatra. Vagy van egy sci-fi irodalomban nagyon otthonosan mozgó barátja, és megkéri, hogy jelölje a szövegben, ahol logikai lyukak vannak.
Lehetnek egyedi esetek, amikor a szerző és az előolvasó megegyeznek konkrét javításban, most csak általánosságban vázolom fel, hogy mit nem tartalmaz a bétaolvasás.
A béta nem korrektúráz
Ahogy említettem, a bétának nagyjából úgy kellene megközelítenie a szöveget, mintha egy kiadott regényt olvasna, és nem kap valós olvasási élményt, ha folyton az elütéseket meg a vesszőhibákat bogarássza a szövegben.
Ha nem kifejezetten ebben egyezett meg az íróval, nem javaslom, hogy egy béta belejavítson a szövegbe, mert elvonja a figyelmét a lényegről.
Ráadásul lehet, hogy az a szövegnek csak egy nyers változata, amit a szerző úgyis át fog írni, és csalódott lesz, hogy ha a történet értékelése helyett egy korrektúrázott kéziratot kap vissza, amivel nem megy semmire.
Az persze hasznos lehet, ha a béta megemlíti, hogy sok elütést vagy központozási hibát látott a szövegben.
a béta nem szerkeszti a szöveget stilisztikailag
Ugyanezt lehet elmondani, mint a korrektúrázásnál, ez egyszerűen elvonja az előolvasó figyelmét a lényeges dolgokról, amivel kapcsolatban a szerző valóban visszajelzést szeretne kapni.
Egy jobb nyelvérzékű béta ki tud javítani sok mindent komolyabb tapasztalat nélkül is, például magyartalan mondatokat, az alany-állítmány egyeztetést stb. De a stilisztikai szerkesztésnél a szerkesztőnek igazodnia kell a zsánerhez, korcsoporthoz, olvasóréteghez, a történet hangulatához, az író stílusához stb. is, egy bétának ebben viszont nincs gyakorlata.
Előfordul, hogy a béta a stilisztikai szerkesztésbe is a saját stílusát viszi bele, vagy mereven alkalmaz technikai javaslatokat.
Még profi szerkesztővel kapcsolatban is mesélte valaki, hogy a hosszabb, hömpölygő mondatokból álló szépirodalmi szövegét feldarabolta, valószínűleg azért, mert azt szokta meg, hogy szórakoztató irodalomban jobban tagolnak.
Még a profik számára sem egyszerű elkülöníteni, hogy mi stíluselem, és mi javítandó, mert akadályozza a szöveg élvezhetőségét. Nem elvárható a bétától, hogy ilyen szinten tudjon szerkeszteni.
A béta nem tartalmi szerkesztő
Van egy szólás a bétázással kapcsolatban, hogy abban az előolvasónak általában igaza van, hol van probléma a szöveggel, de abban szinte mindig téved, hogyan kellene azt javítani.
Hasznos, ha a béta megosztja benyomásait azzal kapcsolatban, neki hol ült le a szöveg, mit nem értett, mi volt zavaros, hol hiányzott neki leírás, mennyire kedvelte a szereplőket, érdekelte-e őt a sorsuk stb.
De ezen túl nem lehet elvárni a bétától, hogy konkrétan megmondja az írónak, a tetőpont azért nem működik, mert korábban nem volt egyértelmű a tét, vagy a romantikus jelenetek azért lagymatagok, mert túl távoli a narráció.
A béta csak jelzi, hogy ő mit érzékelt problémának, de a szerző feladata mérlegelni, hogy mi okozza a gondot, és hogyan javíthatja.
Még ha pontosabb tanácsokat is tud adni egy előolvasó, gyakran abból indul ki, hogy ő íróként hogyan oldaná meg az adott dolgot, nem abból, hogy a szerzőnek mi volt a történettel a célja.
Sokszor az írók és a béták sem tudják, hogy korcsoportonként, zsánerenként, célközönségenként máshogy szerkesztünk, így a szerző sokszor vakon elfogadja, ha a középkorú férfi béta azt mondja, hogy giccses és túl érzelmes a romantikus regénye, amire meg egy profi szerkesztő azt mondaná, hogy pont az érzelmek ábrázolásában a legjobb.
A béta nem írástechnika oktató
Ha az előolvasótól kapsz pár írástechnika tippek, az remek, de ne várd el tőle, hogy rögtönzött tanfolyamot tartson, ha még nem értesz egy fogalmat.
Ha megemlíti, hogy szerinte adott jelenetben túl nagy a narratív távolság, ezért nem jönnek át az érzelmek, vagy nincs kellőképpen építve a feszültség, az már nagyon hasznos. De ha még soha nem hallottál a narratív távolságról vagy feszültségépítés eszközeiről, ne a bétától várd, hogy ezeket részletesen elmagyarázza. Lehet, hogy nem is tudja pontosan elmagyarázni.
Hallottam olyat, hogy az író megsértődött a bétára a kritika miatt, és azért követelt magyarázatokat, hogy aláássa a véleményét. „Ha nem tudod pontról pontra profiként elmagyarázni, hogy mi a gond, és egész pontosan hogyan javítsam, akkor nem is értesz hozzá, és nem számít, amit mondasz.” Ez ritka eset, de ha esetleg belefutsz ilyenbe, tudd, hogy miután ingyen segítettél valakinek, nem tartozol azzal, hogy órákig magyarázd a visszajelzésedet, mire a másik meglátja benne az igazságot (valószínűleg órák múlva sem fogja).
Bétáztatási etika, avagy mit nem kérhetsz az előolvasótól
Nyilván ha két író átnézi és korrektúrázza egymás novelláját, azzal semmi gond nincs, de íróként lehetőleg ne is kérj olyat, hogy valaki ingyen szerkessze vagy korrektúrázza végig a 100 oldalas kéziratodat.
Sajnos a kreatív munkáknál alapnak veszik, hogy ha valaki valamit szívesen csinál, akkor több órányi munkát is kérhetünk tőle ingyen vagy szinte ingyen.
Előfordult, hogy egy szerző az első pár könyvénél a fiatal bétákat rávette, hogy javítsák végig a kéziratát, mondván, ez milyen jó gyakorlás lesz nekik, ha könyvkiadásban akarnak dolgozni. A béták pedig megcsinálták, és nem vették észre, hogy kihasználják őket. A szerző eközben pedig magának is ártott, mert a javítási köröket, amelyek által fejlődhetett volna, kiadta nagyrészt másnak.
A kreatív iparágakban nem ritka, hogy az amatőröket vagy a kezdőket kihasználják, mondván, „jó lesz neked, mert gyakorolsz”, „jó lesz neked referenciának”, de bétaként vagy kezdő szerkesztőként/korrektorként se végezz el ingyen olyan munkát, amiért normális esetben fizetni kéne. Ha valaki megkeres egy munkával, mondj nekik egy árat (szerkesztésnél ez 15.000 Ft/ív körül szokott kezdődni). Rögtön kiderül, hogy az illető komolyan veled akar dolgozni, vagy csak azért keresett meg téged, mert azt gondolta, ingyen megcsinálod.
Persze az etika másik része, hogy ha nincs kellő szakmai tapasztalatod, nem vagy abban biztos, hogy egy munkát profi szinten meg tudsz-e csinálni, inkább ne vállald el.
Ha íróként másoknak bétázol, az az írói fejlődésedet is támogatja, másik oldalról meg tényleg rengeteget tudnak segíteni a béták.
Még a profi, sokkötetes szerzők is elolvastatják az ismerőseikkel a kéziratukat leadás előtt, így szerkesztőként is mindenkinek csak javasolni tudom, hogy legyenek előolvasói. Ne adjon le úgy kéziratot, hogy rajta kívül senki se olvasta.
Viszont figyelembe kell venni azt is, hogy reálisan mi várható egy bétától, és mérlegelni az előolvasók javaslatait, nem gondolkodás nélkül elfogadni mindent, amit mondanak.
